|
Mikor kicsi voltam még hittem a mesékben…a hercegben, a fehér lóban, az eljövésben.
Később kezdtek fakulni a képek…túl sokat vártam.
Míg el nem jött a herceg, kivel boldogságom végtelen volt.
Egyek voltunk és szétválaszthatatlanok.
Hittük akkor még…..
Felkelt a nap s ránk szórta sugarát, a néma elválás.
A herceg távozni készült, s a hercegnője égő könnyeket hullatván tartotta vissza.
De a herceg tudta itt az idő, ennyi elég volt a hercegnőből.
Fájjó szívvel álarcot viselve elsietett némán.
A hercegnő égető fájdalmában szíve megfagyott.
Reménytveszteve siratta hű hercegét.
Telltek a napok,hetek,hónapok s a hercegnő megnyugodott.
Míg egy napon a messzi tájon feltűnt egy másik herceg.
Messze földről érkezett, és elbűvölte a hercegnő bája.
Egy napsugaras délutánon váltak ők párrá, teljes boldogságban.
S úgy érezték ez valami különleges egymásratalálás.
A királyi udvar felbujdult egy percre, de szívesen látták a herceget.
S még szívesebben, hogy a hercegnő újra boldog.
Az idő gyorsan tellt a herceggel,.
Egy idő után azonban kezdett kettejük közé beférkőzni a kígyó.
A herceg engedett a csábításnak…egy pillanatra kiment fejéből a hercegnője.
Majd mikor eszébe jutott, csak sírva bújdosott, s a hercegnő hiába hívogatta.
Bűnétől sebzetten égett, de a hercegnő a közelébe férhetett és megnyugtatta:
„Te vagy a hercegem, szívem érted ég bármilyen is legyél!”
A herceg először nem akart a hercegnő szemébe nézni, de végül ajkuk csókban forrt össze.
Eloszlottak a felhők, mindent beszikrázott aranyával a nap.
A hercegnő már a frigyre is gondolt, nagyon nagyon boldog volt akkor.
De a herceg egyszercsak nem jött többet.
A hercegnő postagalambot küldött, s elkezdtek levelezni.
A herceg többé nem tudta bűnét feledni, s hercegnője szemébe nézni.
Ezért nem akarta látni.
A hercegnő könyörgött, hiszen oly nagyon szerette a herceget, hogy szíve meghasadt.
Telltek a napok de egy mással nem beszéltek.
Míg nem a herceg a hercegnő tudomására hozta, hogy a kígyóval megy a karneválra.
A hercegnő megkövült, és bühében elküldte durván a herceget.
Sírt rít magában, és kívánta a herceget többé ne lássa.
Eltellt pár nap, és a hercegnőt emésztette a bűnbánat.
Levelet írt kedvesének, hogy durvaságáért bocsásson meg.
A herceg az ablakon át beszélt a hercegnővel s nagyon sírt.
A hercegnő könnyei is megeredtek, és köszönte az együtt létet.
„Jaj ne mondj ilyent!”kérte a herceg.
De a hercegnő szipogva folytatta:
„Neked nem volt jó?”
„Dehogyisnem!!!”- a herceg könnyei megeredtek.
„Szeretlek, nagyon szeretlek!És hiányzol!”-súgta a hercegnő.
„Te is nekem, Én is Téged, csak nem mondom.Ne fájjon.”
„De neked a másik kell!”
„Nekem ugyan nem.Őt nem szeretem.Nem kell nekem senki sem!!”
Könnyes búcsút vettek.
A hercegnő szomorú szívvel de elengedte, mert tudta hogy őt az nagyon szereti.
Így szomorkodó szíve megnyugodhatott.
Míg egy nap a vár falán egy plakát állott a kígyó képével.
Alatta a herceg azt véste fel „Drágaságom.”
A hercegnő szívéből kitódult a bánat, s szeméből ezer könny megáradt.
Azonnal hivatta a herceget, s hazugságai miatt felelősségre vonta.
Persze az tagadta….
Ekkor a hercegnő dühödten gyűlölte, s szívéből az utcára vetette.
A kígyó is ott állt mellette.
A hercegnő még utolsót kiálltott:”Legyetek boldogok!”
S a csúf kígyó csak bólogatott.
Így tért hát vége kettejük történetének.
A hercegnő azóta ismét csak várja az igaz herceget. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
